Péterfy Emília: Az árulkodó

 Péterfy Emília

Az árulkodó

Rozika kint játszott pajtásaival, Pistivel meg Zsuzsival az udvaron. Édesanyja a nyári konyhában dolgozott.

Egyszer csak felcsattant a Rozika hangja:

— Édesanyáám! Édesanyáááám! Az édesanyja letette a munkáját, és kiment az udvarra:

— Mi az, kislányom?

— Édesanyám, Pisti verekedik! —

Ej, ej, Pistikém, miért verekedsz? — mondta a Rozika édesanyja.

— Kati néni — szólt Pisti —, én igazán éppen csak hogy hozzáértem.

— Nem is igaz — nyafogott Rozika —, mert megütöttél! Ugye Zsuzsi, te is láttad, hogy megütött?

De Zsuzsi nem szólt egy szót sem.

— Játszadojatok szépen, gyerekek! — mondta a Rozika édesanyja, és bement folytatni a munkáját. De alighogy hozzáfogott hallja újra:

— Édesanyáám! Édesanyáááám! Rozika édesanyja már nem ment ki olyan sietve. De Rozika csak folytatta:

— Édesanyáám! Édesanyáááám!

— Mi az már megint? — szólt ki bosszankodva Kati néni.

— Édesanyám, Zsuzsi csúfolódik!

— Zsuzsika lelkem — szólt Kati néni —, nem szabad csúfolódni! Nem szép!

— Tudod mit mondott? — nyafogott Rozika. — Azt mondta: „Árulkodó Júdás, kell-e pirostojás?” Ugye Pisti, ezt mondta? De Pisti nem szólt egy szót se, és a Rozika édesanyja igen elzsomorodott. Ő se szólt semmit, csak bement a nyári konyhába.

Egy ideig csend volt, de nem sokáig.

— Édesanyáám! Édesanyáááám! De a Rozika édesanyja most már nem ment ki. Nem is szólt semmit.

— Édesanyáám! Pisti elvette a játékomat! Csend. Majd ismét:

— Édesanyáám! Zsuzsi felcibálta az alvóbabámat! Az édesanyja nem szólt most sem. De alig telt el néhány perc, Rozika sírva szaladt be a nyári konyhába:

— Édesanyám! Édesanyáááám! — zokogta.

— Mi az, kislányom? — kérdezte szomorúan az édesanyja. — Elmentek! Mind a ketten elmentek! Most már kivel játszom? Az édesanyja elgondolkozott, majd csöndesen azt mondta:

— Bizony nem tudom, Rozikám. Talán a kis vederrel vagy a kis kapával, mert azoknak nem fáj, ha árulkodsz róluk.