Móricz Zsigmond:
A haragos hóember (rövidített)
Olyan sűrűn esett a hó, hogy egyszerre
bealkonyodott tőle. Lágy, nagy, gyerekökölnyi hócsomók szálldostak le az égből,
és mi föltartottuk az arcunkat, hogy ráhulljon. Nagyokat kacagtunk, ha az
orrunk hegyén megállt egy kis hóhalom, és prüszköltünk, mikor elolvadt rajta.
Dobáltuk egymást puha hócsomókkal, és nem győztünk eleget kacagni.
Valamelyik a három öcsém közül
elkiáltotta magát: - Csináljunk hóembert! - Éljen, éljen! és már hozzá is fogtunk
göngyölni a havat. De hamar beláttuk, hogy nagy munkába fogtunk, nem estére
való, nem friss havazásban kifáradt gyerekeknek való mulatság az.
Szaporátlanul gömbölyödtek golyóink,
izzadtunk a hajlongástól, hóban turkálástól, s mindnyájan roppantul
megörültünk, mikor a legkisebb öcsém elvisította magát: -Hóember! Hol van? - Hol
van? -Itt! Itt! Igazi hóember! Előrerohantunk.
A kúria előtti virágos kis kert kerítésénél
valami nagy alkotmány állott. Fehér volt, tiszta hó tetőtől talpig.
Mozdulatlan. Vastag derekú, lábatlan; feje helyett egy jókora golyó a
tetejében.
Sűrűn esett a hó. Sűrűsödött a
sötétség. - Hóember az?- kérdeztem én gyanakodva. Legöregebb voltam négyünk közül,
legokosabb, s gyanús volt nekem, honnan került ide ilyen hamar egy hóember. - Persze hogy az! - sikoltoztak öcséim. - Ki csinálta volna? - Marci csinálta, a
kocsis! - visította Lacika. - Azt mondta ma nékem, olyan hóembert csinál,
lajtorjával kell a tetejére mászni
A hóember csakugyan iszonyúan nagy volt.
Nagyobb, mint az igazi emberek. Félelmetes volt. Senki sem mert hozzá
közeledni. Megálltunk kissé távol, úgy néztük, és topogtunk a hóban. - Hátha mégse
hóember, hanem igazi ember?-vélte Pista is.
- Hogyan volna igazi ember mondtam
én, akkor már szólott volna! -Nézzük meg! -mondta Jóska. - Eriggy te! biztatott
engem. - Te nem mersz? kérdezte Lacika. Én?! csattant fel Jóska. Dehogynem
merek!
Rögtön elindult, s nagy kerülővel
átment a túlsó oldalra, onnan bámult reánk. És tárgyalni kezdtünk
torkunkszakadtából kiabálva, mert alig láttuk őt a sűrű hóesésben, a sötétben.
Úgy kiabáltunk egymásnak, mintha egy egész kilométernyire lettünk volna, kinn a
pusztán.
- Onnan is hóbul van? - visított
Lacika. - Innen is!- rikoltotta Jóska. - Akkor igazán hó! -Persze, hogy igazán! Erre
hallgattunk egyet. Jóska újra kiáltott egy borzasztó nagyot: - Pistaaa! mintha
a révésznek kiáltaná a Tisza túlsó partjára.
-Heee!- rivallt vissza ugyanúgy
Pista. - Hallod, amit mondok? - Hallooom!- Valamit találtam ki.- Miii?-
Jóska tölcsért csinált a két kezéből
a szájához úgy rikoltotta:- Ki kell próbálni, hogy igazán hóember-e a hóember! -Jóóó!
-Tudod, hogy? - Nem! Jóska egész csendesen elkacagta magát, de azért persze jól
hallottuk, hiszen közel volt hozzánk. Azzal újra elkezdte a harci üzenetet: - Megmondjam,
hogy? - Meeeg! -Csinálj egy jó kemény labdát! Minek? Csak. Mind csináljatok
Hihi. Lehajoltunk, és szaporán gyúrtuk a havat; jó kemény golyókat csináltunk
belőle.
- Megvan?! - harsogta Jóska.- Meeeg! -trombitáltuk
mi. -No, most rajta. -Egy, kettő, hááá-rom!
Taktusra elrepítettük a golyókat.
Neki a hóember fejének. Ó, friss eszűek voltunk az ilyenre, kitaláltuk a Jóska
tervét. Abban a percben pokoli ordítást hallottunk.
A hóember fölrobbant, s mennydörgő hangon
ripakodott ránk:
-Héjnye azt a láncos-lobogós
teringettét! és köpködte a havat.
-Aki szedtevette! - Hát mi vagyok én?
- Hóbul vagyok én? -Mingyán a nyakatok közé sózom ezt a botot!
Kaptuk is mi a lábunkat a nyakunk közé. Usgyé,
szerteszét, mint a csirkék!
A juhász, aki édesapámra várt az
udvaron, még akkor is lármázott, és törülgette szeméből, szájából a hógolyókat.
Földig érő nagy bundájában, magas kucsmájában, hóval színig befödve, igazán
nappal is bevált volna hóembernek. - Mán csak elvártam, mi lesz ebből a bolondságból!-
kiabálta. - Hogy én hóember vónék! Fi! Egye meg a kotlós ezt a havat, még az
orrom is bedugult tőle. Nagyot prüszkölt, s mi csaptunk rá olyan kacagást, de
olyat, hogy tavaszig se hagytuk abba. Csak annyit kellett kommandírozni Jóská-
nak, hogy: Egy, kettő, hááá-rom! már ott hem- peregtünk a földön, s a fülünkbe
csengett a haragos hóember dühös prüszkölése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése