Gárdonyi Géza: Tyúkanyó mostohagyermekei
Tavasz felé egy szép napon megfogták tyúkanyót az udvaron és bevitték a szobába.
- Jaj, jaj! - kiabált a tyúkanyó -, segítség, kakasok! Pecsenyének visznek!
De hiába volt a nagy ijedtség: tyúkanyót nem pecsenyének vitték, hanem rátették egy szakajtó kosárra, tizenöt tojásnak a tetejébe
- Ezt már szeretem - szólott a tyúkanyó mosolyogva. És jókedvűen terjesztette szét meleg, puha szárnyait, betakarta a szép fehér tojásokat a szakajtóban. A harmadik hét végén így szólott:
- No, holnap kikelnek az én kiscsibéim. Hallgatódzott, hogy mozognak-e.
Nem mozogtak.
- Ejnye, de furcsa - szólott tyúkanyó a fejét csóválgatva.
A negyedik héten már annyira türelmetlen volt, hogy leugrott a fészekről és megnézte a kalendáriumot. Persze, hiába nézte. A tyúkok nem értenek az ábécéhez, és így hiába nézik a kalendáriumot.
Hát csak ott állt egy darabig a kalendárium mellett, és eltűnődve nézett ki az ablakon a fényes tavaszi napsugárra.
- Ibolyaszagot érzek - mondta -, ibolyaszagot érzek a levegőben: tavaszodik.
Aztán visszaült a tojásokra.
A negyedik hét végén mozgolódás és kopogtatás hallatszott a tojásokból. Az egyik tojás egyszer csak fölroppant, és egy kis sárga fej pislogott ki belőle.
- Sáp, sáp! - mondotta -, jó napot, édesanyám.
- Nini - felelt a tyúk elcsodálkozva -, de furcsa csirke vagy te. Aztán fölroppant a másik tojás is, és abból is kimászott egy aranyos sárga apróság.
- Sáp, sáp! Jó reggelt! - szólott rápislogva tyúkanyóra. És kikeltek a tojások egymás után mind.
- No - szólott akkor tyúkanyó -, azt látom, hogy nem az én gyermekeim vagytok, hanem valami kacsáé, de mindegy: az én szívem melegénél nőttetek eddig, nőjetek tovább is, fölnevellek benneteket szeretettel.
A kis kacsák hálálkodva sápogták körül. Jaj, de ügyetlenek voltak! Csak billegtek a lábukon, nem tudtak mindjárt megállni.
Péterke akkor egy kis tányér vizet tett eléjük, meg csalánnal kevert korpát. De a kis kacsák először a vízhez szaladtak. Ittak belőle, és csak azután fordultak a korpához.
A korpa ízlett nekik. Úgy habzsolták, mint Péterke szokta habzsolni a túrós csuszát.
Azután ismét ittak a kis kacsák. Belemerítették kanál formájú szájukat a vízbe, fejüket meg égnek emelték.
- Sáp, sáp, jaj de jó ez a víz. Sáp, sáp, jaj de kitűnő ivóvíz!
Az egyik kacsa bele is mászott a tányérkába, és megfürdött benne.
- Ejnye, te illetlen - szólt rá tyúkanyó -, nem szégyelled magadat bevizezni. Milyen lesz a ruhád, ez a szép kis sárga selyembundácska? Olyan kényes, hogy minden meglátszik rajta.
- De mikor ez olyan jól esik! - felelt a kis kacsa megrázva bundácskáját, amelyről lefutottak a fényes vízgyöngyök.
A víztől meg a korpától erőre kaptak a kis kacsák.
- Gyerünk sétálni - mondogatták esdekelve a tyúkanyónak.
- Majd holnap - felelte tyúkanyó -, most még gyöngék vagytok. Bújjatok a szárnyaim alá. Aludjatok egyet.
A kis kacsák bebújtak anyjuk szárnya alá. - De jó meleg van itt - mondogatták ásítozva.
Másnap meleg tavaszi nap volt. Aranyos napsugarak omlottak az égből. A tyúkanyó kivezette a kis kacsákat az udvarra. A kis kacsák ott szaladgáltak: bogarásztak a fű között: néha fél szemmel fölpislogtak az égre, és így beszélgettek:
- De gyönyörű idő van. Szeretnénk kijjebb is menni az udvarból. Addig-addig rimánkodtak, míg végre tyúkanyó engedett a kérésüknek. Kivezette őket az udvarról a rétre.
A rét tele volt fűvel és virágokkal. A közepén patak csörgedezett. Amint a kis kacsák meglátták a patakot, egyenesen arrafelé futottak. - Szent Isten! - kiáltott tyúkanyó -, vigyázzatok, hogy bele ne essetek.
De a kis kacsák se nem láttak, se nem hallottak. Beleugráltak a vízbe és vígan, bugyborékolva úszkáltak a hullámok fölött.
Tyúkanyó rémülten szaladgált fel és alá a parton.
- Segítség! - kiáltozta. - A gyermekeim! Belefulladnak a gyermekeim a vízbe.
Bundás kutya odaszaladt a nagy kiáltozásra, de amikor meglátta, hogy mi a baj, így szólt nagy nevetve:
- Nem hiába, hogy nem értesz az ábécéhez: tudhatnád, hogy a kacsa nem fullad a vízbe, mert mihelyt a világra jön, mindjárt tud úszni.
Tyúkanyó lassanként megszokta, hogy annyira szeretik a kacsák a vizet. Csak arra intette kacsáit, hogy meg ne hűljenek. Mihelyt kijöttek a vízből, mindjárt szárnya alá vette és melengette őket.
Fel is nevelte valamennyit. Szép, derék gömbölyű kacsák lettek. Ha eljöttök hozzám meg is láthatjátok az udvaromon, micsoda szép kacsákat nevelt nekem tyúkanyó. Most már nagyok, és a magok esze után járnak az udvaron. De azért, amikor a vízbe mennek, tyúkanyó még mindig elégedetlenül csóválja a fejét:
- Nem értem, hogyan lehet örökkök-örökké fürdeni!
